Béremelés 2024. március 1.
Az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók 2024. március 1-től esedékes béremelésének végrehajtásáról szóló eljárásrendek:
Az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók 2024. március 1-től esedékes béremelésének végrehajtásáról szóló eljárásrendek:
A kormány elkötelezett a mentők anyagi megbecsülése és a munkakörülményeik javítása mellett - jelentette ki Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn az Országos Mentőszolgálat új, győri mentőállomásának avatásán.
Márciusban kapják meg 20 százalékkal emelt fizetésüket az egészségügyi szakdolgozók, csakhogy ezt nem mindenki fogja béremelésként értékelni, ugyanis a korábbi pótlékok is beépülnek a bérekbe. „Azt várnák, hogy a jelenlegi summázott összeg emelkedjen meg” – mondta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Indexnek. A bérfejlesztéssel kapcsolatos problémák miatt a kamara levélben fordult a Belügyminisztériumhoz.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke az Indexnek beszélt arról, hogy olyan 88–90 ezer közötti azon szakdolgozók száma, akiket érint a márciusi béremelés, hiszen egy bő év óta a védőnők is ezen jogszabály hatálya alá tartoznak, de még az alapellátásban foglalkoztatott körzeti ápolók is kapnak eszerint bérnövekményt.
„Havonta mennyi vidéki mentőegység felrendelésével lehet megoldani a fővárosban a zavartalan életmentést?”
Forrás: parlament.hu
A Kormány 2023. október 17-én nyújtotta be az Országgyűlésnek „a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló T/5655. számú” törvényjavaslatot. A törvényjavaslat – többek között - két egészségügyi jogviszonyról szóló törvény módosítását tervezi („salátatörvény”).